2016-ban a nettó reálbér emelkedés meg fogja közelíteni a 8 százalékot. Kérdés, hogy ez az ütem 4-5 éves időtávon gazdasági értelemben fenntartható-e? Gazdasági fenntarthatóság alatt azt értjük, hogy az állam nem adósodik el és a munkahelyek megmaradnak.  

(Kép forrása: itt.)


A 22-es csapdájához hasonló helyzet van ma a magyar és általában a kelet-közép-európai munkaerőpiacon. Uniós csatlakozásunkkal – többek között – vállaltuk a munkaerő szabad áramlására vonatkozó feltételt is. Ezt persze a fejlett nyugati tagállamok egy része saját politikai és gazdasági érdekei szerint korlátozta, amíg erre az uniós jog lehetőséget adott, de 2011-ben minden régi tagállamnak meg kellett nyitnia munkaerőpiacát az újonnan csatlakozott országok munkavállalói előtt, amelynek hatására az addig is érzékelhető munkaerő-elszívóhatás tovább erősödött.

Ezt az elszívóhatást erősíti az a tény, hogy miközben a fejlett nyugat-európai tagállamok és a V4-ek gazdasági teljesítménye között közel háromszoros, addig a bérekben esetenként négy-ötszörös különbség is mutatkozik. Míg a fejlett nyugat-európai országokban a bérhányad, vagyis a teljes megtermelt jövedelem (GDP) bérekre fordított része megközelíti az 57 százalékot, addig ez a V4-ekben közel 10 százalékponttal alacsonyabb. Szlovákiában 44,8, Magyarországon 46,7, Csehországban 46,9, Lengyelországban 47,8 százalék a munkavállalói jövedelem aránya a GDP-hez viszonyítva. A dilemmát a térségben befektető vállalkozások esetében most leegyszerűsítve az jelenti, hogy vagy az otthoni bérek harmadára emelik a V4 országokban a béreket vagy elszívják innen a munkaerőt és kifizetik odahaza az itteni bérek négy-ötszörösét. Persze tovább is állhatnak Ukrajna és Bulgária felé, amennyiben megéri vállalniuk a költözéssel járó kockázatokat.

Számításaink szerint amennyiben a V4-ekben a bérhányad felzárkózik a nyugat-európai bérhányadhoz, minden más változatlansága mellett a nettó bérek 23-28 százalékos növekedését eredményezi Magyarországon.

Ehhez hozzá kell számolnunk a különböző gazdaságkutatók és elemzőházak (OG Research, IMF, Századvég Gazdaságkutató, kereskedelmi bankok makrogazdasági elemzői) előrejelzései szerint a közép távon stabilan teljesíthető évi 2,5-2,8 százalékos gazdasági növekedésből származó bérnövekedési hatást. Amennyiben a növekedés hasznát arányosan fölözik le a gazdaság szereplői, vagyis az állam, a munkaadók és a munkavállalók, akkor ez további 13- 15 százalékos nettó bérnövekedést eredményez öt év alatt.

Van még két restanciája a magyar gazdaságnak, amit ledolgozva további nettó bérnövekedés realizálható. Az első, hogy a rendszerváltoztatás idején Magyarországon szűnt meg a legtöbb munkahely a régióban. Nálunk 1,5 millió munkahely szűnt meg, a munkahelyek 30 százaléka, míg Csehországban csupán a 10 százaléka. A foglalkoztatottság 2006-ig tíz év alatt alig 200 ezer fővel bővült, 2010-ben pedig ugyanott tartottunk foglalkoztatás terén, mint az 1996-os foglalkoztatási mélypont idején. Ez azt jelentette, hogy a cseheknél 2010-ben több mint 1 millió munkavállalóval több tartott el több mint 1 millió fővel kevesebb inaktívat és munkanélkülit Magyarországgal összehasonlítva. Ebből a különbségből sikerült ledolgoznunk 2016 közepéig 480 ezer nyílt piaci munkahelyet, ugyanis ennyivel többen dolgoznak ma az elsődleges munkaerőpiacon mint 2010-ben – közfoglalkoztatottak és külföldön dolgozók nélkül(!). De még mindig hiányzik 5-600 ezer munkahely a magyar gazdaságból ahhoz, hogy utolérjük foglalkoztatásban a cseheket. Számításaink szerint a foglalkoztatás reálisan 2-300 ezer fős bővülésével számolhatunk 3-4 éves időtávon, ami lehetővé tenné a munkaerőköltség csökkentését GDP arányosan közel 2 százalékponttal. Ez pedig további 7-8 százalékos nettó bérnövekedést eredményezhetne.

A másik restanciánkat a térségbeli vetélytársainkkal szemben az évtizedes összevetésben magas államadósságunk és az ezután évente fizetendő kamatterheink jelentik. Míg az elmúlt 20 évben a magyar állam az adófizetői befizetésekből évente a GDP 4-5 százalékának megfelelő összeget fizetett ki kamatokra, addig a lengyelek csupán a GDP-jük 2 százalékát, a csehek pedig kevesebb mint 1 százalékát fizették ki. Ez hatalmas különbség. Érzékeltetésképpen az egy év alatt megtermelt jövedelmünk 1 százaléka Magyarországon 360 milliárd forint. 200 milliárd forintból meg lehet duplázni az egészségügyi szakdolgozók bérét és még azon túl másfélszeresére lehet növelni az orvosi fizetéseket. 2-3 százalékpontnyi különbség mutatkozik a kamatterhekben Magyarország kárára: ennyivel nagyobb terhet cipelünk magunkkal több mint 20 éve a vetélytársainkkal összevetve és csodálkozunk azon, hogy versenyképességünk elmarad a V4-ektől. Az államadósság kamatterheit 2011-2016 között 4,6 százalékról a GDP 3 százalékára sikerült mérsékelni a kiszámítható és óvatos gazdaságpolitikának köszönhetően. Ebből van lehetőség most a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók bérfejlesztésére. Amennyiben kitart a kedvező kamatkörnyezet és az államadósság továbbra is csökkenő pályán maradhat, úgy 2021-ig 1-1,5 százalékponttal csökkenhet az államadósság kamatterhe. Ebben további 3-5 százalékos nettó reálbér növekedés lehetősége rejlik.

A fenti számokat összeadva 2021-ig 46-56 százalék közötti nettó reálbér növekedésnek teremtődhet tere Magyarországon. Persze nem szükséges feltétlenül minden így felszabaduló forrást a nettó bérek növelésére fordítani, de reálisan 36-43 százalék közötti bővülést elképzelhetőnek tartunk.