Hihetetlenül érdekes korban élünk! Egy átmenet korában. A globalizáció első, spontán szakasza a szemünk láttára zárul le, és még nem tudjuk, mi jön helyette. A helyzet az I. világháború előtti időkre emlékeztet, amikor a későn jövők a piacok gyarmatok újraosztásáért küzdöttek.

Az atomkorban persze a főszereplők között nem kell konvencionális háborútól tartani, de itt van helyette a kibontakozó kereskedelmi háború és a csendben előkészítés alatt álló valutaháború.

A legnagyobb meccs.


A búcsúzó év az elemi erővel feltörő alternatívák és az ellenük legalább ilyen őserővel védekező hegemónok összecsapásától volt hangos. Leginkább az amerikai-kínai kereskedelmi háborútól, amit év végére Trump elnök látszólag megnyert. Kína több amerikai élelmiszert vásárol, ami segít megnyerni Trumpnak „Flyover country” gazdáinak voksait. Ez ismét jól jön a német autók és a mexikói gyárak elleni ágálással már megnyert ohiói és pennsylvaniai munkások szavazatai mellé.

A legnagyobb meccs az 5G technológia ellenőrzéséért zajlik. Kína nem akar kimaradni az üzletből, Trump viszont nem akarja átengedni a tortát. A fő kihívó, a Huawei az év végén bemutatta saját operációs rendszerét, a Harmony OS-t, amelyet egyelőre még nem élesítenek. A tét óriási, hiszen minden amerikai technológiai óriásnak és szolgáltató platformnak van kínai megfelelője, amelyet az operációs rendszer “behúzna”. Arról nem is beszélve, hogy eddig csak az NSA látott bele szinte minden internetes adatforgalomba…

Amit a mainstream meg akart akadályozni lehetetlennek tartott, egy erős akarattól vezérelve mégis megvalósult. Ilyen a brexit: már 2016-ban is világvégével fenyegették a briteket, ha kilépnek az unióból. A világvége akkor elmaradt. Boris Johnson nem ígért mást, mint korábban Nigel Farage: a szigetország szuverenitásának megőrzését (Take back control!) és még több pénzt az egészségügyre (NHS).

A britek kilépése után a franciáknak és olaszoknak kell ismét dönteniük: a németeket, vagy az angolszászokat választják. Kétszer már “jól” választottak. Berlintől most sem várhatnak sok jót: neoliberális recepteket kapnak, a nyugdíjkorhatár emelése és a költségvetési hiány 3% alá szorítása könnyen elviheti Macron elnök újraválasztását.

A francia elnök leginkább III. Napóleon dilemmáit éli újra. Ha a németeket választja, azok erősödnek, Franciaország pedig tovább stagnál. Ezért a német-francia mosolyoffenzíva árnyékában inkább a németek hátországában kalandozva keres ad hoc szövetséget a visegrádiakkal és Putyin elnökkel. Macron első komoly nyugati vezetőként mondta ki, hogy Oroszországot és Kínát szét kell választani, amit a gazdasági szankciók lazításával és az orosz piac európai cégek általi visszahódításával szeretne elérni. Ennek megint csak Berlin áll útjában, amely nem lazítana a szankciókon, ám csendben támogatja saját cégeinek oroszországi gyárépítését.

Angela Merkel túlélte a berlini nagykoalíció idei összes szakítópróbáját és várhatóan 2021 őszéig kitölti ciklusát. A német kancellár Margaret Thatchertől átvett politikusi krédója, a There Is No Alternative (TINA) azonban már most, a szemünk láttára bukik meg. A demokrácia ugyanis az alternatívák közötti választásról szól.

 

(Kép forrása itt.)