Kiszelly Zoltán

politológus

Svájci frank, manyu, IMF: Szerencse vagy kormányzás?

2015. január 19.

Címkék: politika, gazdaság, kormányzás

A politika leginkább a döntésekről és a vezetési képességről (leadership) szól. Aki dönt, hibázhat. Aki viszont csak sodródik az árral, az biztosan veszít.

Magyarország kormányának néhány, korábban vitatott döntését most az idő igazolja.

A svájci frankban eladósodott magyar jelzáloghitelesek fellélegezhetnek. Egyesek pusztán a szerencsének tudják azt be, hogy a kormány még 2014 végén rendelkezett az ilyen lakáshitelek forintosításáról, így a mostani árfolyamkilengés hatását a magyarok nem érzik olyan élesen, mint a lengyelek, vagy a horvátok.

Teljes cikk

György László

vezető közgazdász, Századvég Gazdaságkutató Zrt.

Mire jó a közmunka? Öntsünk tiszta vizet a pohárba

2015. január 19.

Címkék: közmunka, szegénység, foglalkoztatás

Cserdiben élni Rock’n’Roll érzés

Olvasom, hogy lemondott a gyöngyfai polgármester, mert ahogy fogalmaz, „úgy éreztem csalok, sikkasztok, okiratot hamisítok, és elkövetem a hivatali visszaélés bűntettét. Azzal követem el mindezt, hogy igazolom: a falu közmunkásai dolgoznak, holott ez nem igaz, csak herdáljuk az ország pénzét.” Helyesen tette, hogy lemondott.

Eszembe jutott erről egy közmunka közeli élményem.

Teljes cikk

Böcskei Balázs

politológus

Történelem, köszöni jól van

2015. január 17.

Címkék: EU, Oroszország, Iszlám Állam, történelem, Fukuyama

Az elmúlt évtizedek megmutatták: a történelem végét hiába várjuk, az emberi természet kiszámíthatatlan.

Fukuyama korabeli tézisét és levezetését, amely a hidegháború végével a liberális demokráciák győzelmét és a történelem végét hirdette, anno talán csak falakra nem fújták fel – már csak azért sem, mert a falak akkor omlottak le. Az 1989/1990-es évek eufóriája a rendszerváltó országok minden akkor aktuális, de előtte már rejtetten is létező szociális nehézségei ellenére tankönyvekbe, kutatási programokba, publicisztikák kezdő soraiba adaptálódott. Múlt az öröm, de az Európai Unió határainak keletre csúszásával, az eurooptimizmus politikai konformizmusával, a határok nélküliség mítoszával az éppen kifulladó „történelem véget ért” szlogenű pólót forgalmazó boltok még egy mentőövet kaptak.

Teljes cikk

Liberális hiszti 1. – A Tesco-ügy

2015. január 16.

Címkék: politika, piac, Tesco, liberális hiszti

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A Tesco üzletbezárásai mögött egyesek szerint a kormányzati intézkedések állnak. Hát, pont hogy nem.

A Tesco pénzügyi problémái nem most, és nem Magyarországon kezdődtek. A Tesco számára a 2012-es év részvényeik zuhanását, adósosztályozásuk romlását, 2013 pedig – 20 év után először – csökkenő profitot hozott, miután a cég az amerikai piac elhagyására kényszerült, ami 199 üzlet bezárását jelentette. Ráadásul a britek büntetőeljárást indítottak a Tesco ellen, miután napvilágra került egy több mint 100 milliárd forintos számviteli botrány – a cég sorozatosan, és nem kicsit túlbecsülte várható eredményeit. A matekkal gond van, az biztos.

Teljes cikk

Bunford Gerda

politológus

Az özönvíz elmaradt

2015. január 16.

Címkék: internetadó, tüntetés, civil szervezet

A tiltakozások száma ugyan nem apad, a tüntetők létszáma azonban folyamatosan csökken.

Az alábbi grafikonon az önkormányzati választások óta tartott demonstrációk dinamikáját ábrázoltuk. A tüntetés résztvevőinek becsült számát összesítő grafikon alapján a tavaly októberben kezdődő tüntetés-hullám mára kifulladni látszik. Az internetadó tervezett bevezetése elleni demonstráción, amelyet Gulyás Balázs, a józsefvárosi MSZP egykori alelnöke szervezett, körülbelül 30 000 tüntető vett részt (a Reuters információ szerint 100 000), a decemberi és januári tüntetések azonban mindössze néhány ezer, néhány száz tiltakozót tudtak mozgósítani. A netadót követően csak a NAV ellen megfogalmazott korrupciós vádak, az amerikai kitiltási botrány tudott nagyobb embertömeget megmozgatni: a november 17-i tüntetésen („A közfelháborodás napja”) nagyjából 15 000 demonstráló vett részt.

Teljes cikk

Mráz Ágoston

politikai elemző, a Nézőpont Intézet vezetője

Európai dilemma

2015. január 15.

Címkék: EU, bevándorlás, Angela Merkel, Orbán Viktor, multikulturalizmus

A bevándorlás kérdésének újragondolása nem magyar specifikum, hanem európai feladat.

Az európai baloldal válasza kudarcba fulladt, a multikulturalizmus halott. Az európai jobboldalon belül vita folyik, amelybe nem most jelentkezett be a magyar miniszterelnök. Sajnos egyelőre csak a szélsőségeseknek van világos és veszélyesen csábító válasza.

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Még mindig semmi

2015. január 14.

Címkék: baloldal, MSZP, Jobbik, közvélemény-kutatás

A Fidesz egyöntetűen mért népszerűségvesztése paradox módon főleg az MSZP-t ijeszthetné meg.

Mert hová is mennek a kormányzóktól szignifikáns mértékben elpártoló szavazók? Nagyobb részük a feszülten apatikus, mindenkire legyintő kiábrándultakhoz, kisebbik részük pedig a régóta ügyesen építkező Jobbik táborába. S ha ehhez hozzá vesszük még, hogy a mentálisan és verbálisan elszánt, ám politikailag műkedvelő és lankadó nagyvárosi tüntetők többek között az MSZP-ből sem kérnek, akkor vajon honnan remélhetnek stratégiai vonzásnövekményt a szocik?

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

A bevándorlásról, őszintén

2015. január 13.

Címkék: EU, bevándorlás, Arab tavasz, Ausztrália

A párizsi terrortámadások élesen rávilágítottak Európa és a bevándorlók rendezetlen viszonyára. A gyász napjai után visszatérnek a hétköznapi problémák. Vajon lesznek új megoldások is?

Tavaly az ausztrál parti őrség kampánya borzolta a politikai korrektség kedélyeit, amellyel az Ázsia felől a szigetország felé hajókkal szerencsét próbáló illegális bevándorlók kedvét próbálták szegni. A plakáton rikító vörös színnel a „NO WAY! YOU WILL NOT MAKE AUSTRALIA HOME” felirat olvasható, alatta a háborgó tengeren egy lélekvesztő küzd a toronymagas hullámokkal.

Teljes cikk

Másnap

2015. január 12.

Címkék: EU, külpolitika, gazdaság, terrorizmus

Lánczi Tamás

politikai tanácsadó

A következő kihívásokra Európának válaszolnia kell, ha a jövőjét közösen képzeli el.

Még égnek a mécsesek a Charlie Hebdo szerkesztősége előtt, még a fülünkbe csengenek a terrorizmust elítélő mondatok, de Európának hamarosan válaszolnia kell néhány húsba vágó kérdésre. A francia hecclap elleni támadás és az azt követő európai méretű demonstráció egy rövid ideig elfedi ugyan a problémákat, ami miatt Európa közel egy évtizede egy helyben topog. A következő kihívásokra Európának válaszolnia kell, ha a jövőjét közösen képzeli el.

Teljes cikk

Orbán Balázs

kutatási igazgató, Századvég Alapítvány

Gyülekezési jogi helyzetkép

2015. január 10.

Címkék: demokrácia, tüntetés, gyülekezési törvény

Akkor most módosítsuk a gyülekezési törvényt vagy sem?

A napokban felröppent a hír, hogy a kormánypártok a gyülekezési törvény módosítását tervezik. Habár azt nem tudjuk biztosan, hogy valóban van-e ilyen kormányzati elhatározás, a gyülekezési törvény módosítása számos okból kifolyólag indokolt lehet.

Teljes cikk