Galló Béla

politológus

Tombol a PC

2019. május 18.

Címkék: politika, társadalom, Cannes, PC, cannes-i filmfesztivál

Hosszasan magyarázza a cannes-i filmfesztivál igazgatója Alain Delon életműdíját, pedig nem kellene.

Az amerikai Women and Hollywood nevű szervezet tudniillik - kb. tizenhatezer aláírással fűszerezve - tiltakozott a korszakos európai filmszínész Arany Pálmája ellen, amivel épp most akarják kitüntetni Cannes-ban. Delon „rasszista, homofób és nőgyűlölő” üzenik Hollywoodból ellentmondást nem tűrően Európának, noha – kiváltképp ez utóbbit – azért kissé részletesebben illett volna okadatolniuk.

Annak idején nem ő, hanem Jean-Paul Belmondo volt a kedvenc francia sztárszínészem, ez ízlés dolga persze, meg aztán magánügy. Tény viszont, hogy Belmondo művész-polgári famíliából érkezik a film világába, mégis ő lesz a népi vagány modern prototípusa, szemben a nála jóval alacsonyabb társadalmi státusú környezetből jött Delonnal, aki ennek ellenére a nemeseket, arisztokratákat is vérfagyasztó hitelességgel alakítja később. (Ennyit a szociológiai determinációkról…)

Született ellenségek, harsogta róluk a korabeli média, pedig nem voltak azok. Igaz, Delon, a díszhím, fénykorában szinte minden női partnerénél szebb volt (na, Claudia Cardinalénál, Virna Lisinél persze nem), s lehet, hogy ez némiképp irritálta a nőket. A lazán csúf, mégis elementárisan férfias Belmondo viszont nélkülözött minden nőies vonást, mellette minden hölgy gyönyörűnek érezhette magát. Ám öregedvén Delon lassan aztán hozzá csúnyult Belmondóhoz, eltűnt a pofielőny. Már csak a tehetség számított, amiből mindketten nagykanállal részesültek. Marcello Mastroiannival, a szintén szupertehetséges olasz szépfiúval, a melankolikus, „vonakodó latin szeretővel” együtt ők voltak a 60-70-es évek férfi-idoljai, kiegészítve még az intellektuálisabb Jean-Louis Trintignan-al, keletebbről pedig Zbigniew Cybulskival, s talán Daniel Olbryschki-vel. ( Amerikában James Dean ekkor már halott, utódai még csak készülődnek.)

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Fotelpolitika

2019. május 15.

Címkék: ellenzék, kampány, balliberális ellenzék, EBESZ, EP választás

Roppant érdekes figyelni, miként alakítja át a politizálást és ezzel együtt magát a demokráciát is a tömegmédia, azon belül pedig az ún. közösségi média.

Az elmélkedés apropóját egy hír adja, melyet a Népszava című kiadvány tett közzé „Ennyit a választás ellenőrzéséről: Nem jönnek az EBESZ-megfigyelők, és az ellenzéknek is alig lesznek delegáltjai” címmel. A cikk arról szól, hogy az EBESZ nem küld Magyarországra választási megfigyelőket. Pedig, mint elkeseredetten megjegyzik: „Ujhelyi Istvánnal, a DK-s Niedermüller Péterrel és a Momentumos Cseh Katalinnal” kifejezetten kérték ezt, tekintettel a „választási visszaélésekre”, melyeket szerintük már az ügyészség is elismert. Ugyanebben a cikkben az is szerepel, hogy az ellenzéki pártok a több mint tízezer választókörbe csak 1500 megfigyelőt jelöltek. Szemben a mintegy 180000 jelölhetővel. Pedig – mint maguk állítják – ők legalább a választók felét, ha nem a többségét képviselik.

A cikkből az derül ki, hogy az ellenzéki pártok azt szeretnék, az EBESZ végezze el azt a munkát, amit ők nem tudnak, vagy nem is akarnak. Pedig hát nem az EBESZ akar választásokat nyerni, hanem ők, így tán elvárható lenne, hogy tegyenek is érte valamit. Fura helyzet ez. Kétségtelen, hogy a választókörben üldögélni egész nap egyáltalán nem szórakoztató dolog. Az esetek 99%-ban nem történik semmi, van egy pár részeg, esetleg rosszul lesz valaki – ennyi az összes esemény. Nem is csoda, ha kevesen vállalják, valami olyan személyes elköteleződés kéne hozzá, amivel az ellenzéki szavazók – úgy tűnik – egyre kevésbé rendelkeznek.

Valaha – a Facebook előtti időkben – ha valaki részt kívánt venni a politikai életben, akkor gyűlésekre kellett járnia, esetleg tüntethetett az utcán és nem utolsósorban, beléphetett valamelyik pártba. Ezen lehetőségek mindegyike valamilyen személyes részvételt igényelt. Oda kellett menni, ahol az eseményekre valamilyen hatást akartunk gyakorolni és ez természetesen némi erőfeszítést, mi több, kockáztatást igényelt. Egy utcai tüntetésen ki tudja mi minden történhet. Aki a fotelben üldögélést részesítette előnybe, az bizony kimaradt a közvetlen politikaalakítás lehetőségéből. Mára ez a helyzet megváltozott.

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Elit és politika – levél a légópincébe

2019. május 09.

Címkék: politika, jobboldal, elit, konzervativizmus, Válasz Online

A Válasz című kiadványban cikk jelent meg „Miért nem vagyunk »új jobboldaliak«?” címmel, Körösényi András és Mándi Tibor tollából.

Az ott leírtakat a Válasz szerkesztősége roppant fontosnak ítélte, mint írják „Nagyon fontos cikk, büszkén közöljük.” Az írás a jobboldali magyar politika és a szerzők által konzervativizmusnak nevezett szellemi áramlat viszonyrendszerét boncolgatja, szándékai szerint „Írásunkban arra vállalkozunk, hogy választ adjunk a kérdésre: vajon tényleg csak az intellektuális értelemben vett bátorság hiánya és a politikai ellenfeleknek való megfelelési kényszer az, ami útjában áll a konzervativizmus és az új jobboldal szövetségkötésének?” Alább megvizsgáljuk miképpen és mennyiben sikerül ez nekik.

A cikk számtalan témát érint, az összes megvizsgálása messze meghaladná ennek az írásnak a kereteit, ezért csak a talán legfontosabb, többször visszatérő témájára reagálnék, ez pedig a konzervativizmus és az elit(ek) aktuális viszonya.

Az egyik, többször visszatérő kifogásuk a jelen, jobboldali kormányzás ellen, hogy az plebejus vonásokat mutat, ez pedig eltér az általuk követendőnek tekintett klasszikus angol konzervativizmus elveitől. Többször is utalnak a konzervatív gondolkodás elitbarát voltára, amely kizárja az együttműködést a plebejus beállítottságú kormánnyal. „...a konzervativizmus inkább hajlamos az »elitizmusra«, mint ennek ellentétére.” – írják. Nem lehet valamely szellemi, társadalomelméleti irányt megítélni a kialakulásának ismerete nélkül, ezért elkerülhetetlen némi történelmi kitekintés.

A szerzők által favorizált klasszikusnak mondható brit konzervativizmus a 18-19. században alakult ki, egy gazdaságilag sikeres, a világ vezető nagyhatalmává váló országban. Ezt a gazdasági sikert aztán a 19. században katonai sikerek is követték (Trafalgar, Waterloo) és a brit birodalom a delelőjére ért. A birodalom dicsőségeiben elvitathatatlan volt az elit döntő szerepe. Évszázados nevelési, képzési tradíciók és szigorú erkölcsök tették az arisztokráciát és a hozzá csatlakozó, velük kiegyező, meggazdagodott kereskedőket alkalmassá a birodalom növekedésének és virágzásának irányítására. Ilyen körülmények között érthető is, hogy a józan ész tiltakozott az adott társadalmi viszonyok felforgatása ellen, különösen holmi elmeszülemények alapján. Az elitizmus, mint politikai-társadalmi elképzelés, megfelelő elitet tételez fel.

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Tévút, de merre

2019. május 07.

Címkék: Németország, kampány, illegális bevándorlás, EP választás, AKK, spanyol választás

Az új CDU elnök, Annegret Kramp-Karrenbauer (AKK), „teljes tévútnak „nevezte a jobbközép közeledését a „jobboldali populistákhoz”, példaként a spanyol választások eredményét emlegetve.

Szarva közt a tőgyét, mondanák népiesen erre.

A spanyol példa ugyanis sántít. Már az is fura, hogy a német jobbközép vezető politikusa így örvendezik a PSOE, a spanyol szocialisták győzelmének (s ezzel egyszersmind – logikusan - a spanyol jobbközép vereségének). Pedig az ibériai eredmény meglehetősen speciális. A PP (a Néppárt) jókora vereségéhez jócskán hozzájárult korábbi – nem mindennapi - kormányzati szerencsétlenkedésük, amit aztán később az ellenzékben is folytattak, miközben a kormányra emelt szocialisták intézkedései – jó érzékkel és teljes joggal – enyhítették a bérből és fizetésből élő spanyolok terheit.

A hagyományos baloldal pozíciói Európában jelenleg az Ibériai félszigeten – lásd még: Portugália - a legerősebbek, nem úgy, mint Franciaországban és Olaszországban, ahol a megfelelő balközéppártok szinte romokban hevernek, hogy csupán a mediterrán régiót vegyük szemügyre.

Teljes cikk

Kiszelly Zoltán

politológus

A migrációs kiskapukról is döntünk 26-án!

2019. április 30.

Címkék: Migráció, illegális bevándorlás, EP választás, Orbán Viktor programja

A kampány hajrájában a bevándorláspárti politikusok egyre fogadkoznak, hogy ők nem akarnak egyetlen illegális migránst sem Európába engedni.

Mint sokszor, most sem bontják ki az igazság minden részletét, ugyanis ők nem illegális, hanem legális és ütemezett bevándorlást akarnak. Ezzel szemben Orbán Viktor programjának negyedik pontja a migránsvízum és a migránskártya megszüntetését sürgeti.

A május 26-i EP-választás legfontosabb kérdése a migráció. Próbálják tagadni, ám az Eurobarométer kérdéseire válaszolók szerint már lassan négy éve a migráció és az azzal járó terrorizmus a két legégetőbb probléma.

Szélesre nyitnák a kaput.

Teljes cikk

Az ellenzék alkalmatlanságáról

2019. április 29.

Címkék: ellenzék, kampány, balliberális értelmiség, Országgyűlés, mandátum

Lánczi Tamás

politológus

„Sok a patkány az országban” – így válaszolt Bangóné Borbély Ildikó szocialista képviselő az ATV reggeli műsorában arra a kérdésre, hogy miért nő a Fidesz támogatottsága.

Az MSZP-s politikus nemes egyszerűséggel lepatkányozta a nagyobbik kormánypárt szavazóit. Az, hogy egy szocialista politikus gyalázkodó hangnemben beszél a magyarokról, szomorú ugyan, de nem meglepő. Az MSZP-ben bevett szokás Magyarországot, és a magyar embereket válogatott módon sértegetni. Persze ettől még Bangóné kijelentése erkölcsi és politikai szempontból egyaránt vállalhatatlan, és összeegyeztethetetlen az országgyűlési képviselői megbízatással. Minden normális párt minden normális képviselője lemondana egy hasonló botrány után.

De nem Bangóné. A szocialista politikusnő lemondás helyett megelégedett egy foghegyről odavetett bocsánatkéréssel a Facebook oldalán, de ezt is csak azért tette, hogy megelőzzön „minden további félremagyarázást”.

Pedig nem ő lenne az első ellenzéki képviselő, aki lemond parlamenti mandátumáról. Az Országgyűlés egy éves munkája során eddig 10 ellenzéki képviselő mondott le tisztségéről. Ez az összes ellenzéki országgyűlési képviselő több, mint 15 százaléka. Ugyanezen idő alatt a 133 fős kormánypárti frakcióból mindössze egyetlen képviselő távozott: Balog Zoltán ismét a Református egyház szolgálatába állt, amely tevékenység az egyház törvényei szerint összeegyeztethetetlen a képviselői munkával.

Teljes cikk

A véletlenek összjátéka

2019. április 28.

Címkék: kereszténység, Párizs, Migráció, tűzvész, Notre Dame

Lánczi Tamás

politológus

A párizsi Notre-Dame-ot ért katasztrófát sokan égi jelként értelmezték. Az Európa egyik legismertebb katedrálisát felemésztő tűz épp nagyhét hétfőjén tört ki és néhány óra alatt megsemmisítette a francia főváros egyik keresztény szimbólumát.

Még ki sem aludtak a lángok, amikor megjelentek az első hivatalos „szakértői” vélemények, amelyek gyanúsan gyorsan igyekeztek leszögezni, hogy nem szándékos gyújtogatás történt. Furcsa, mert általában az ilyen kijelentéseket több hétig tartó vizsgálat előzi meg. Aztán pár nap múlva jöttek a megnyugtatónak szánt, de a gyanút tovább növelő bejelentések a tűz lehetséges okairól. Akárhogy is történt, azt biztos, hogy Franciaország keresztény templomaira igencsak rájár a rúd az utóbbi időben. Csak az elmúlt tíz hónapban tíz tűzesetről számolt be a francia sajtó:

1. 2018. június: Église Notre-Dame Des Grâces (Revel)

2. 2018. július: Église Sainte-Thérèse (Rennes)

3. 2018. augusztus: Église de Villeneuve d’Amont (Villeneuve d’Amont)

4. 2018. október: L'église paroissiale Saint-Jean-Baptiste (Saint-Jean-du-Bruel)

5. 2019. január: Église du Sacré Coeur (Angoulême)

6. 2019. január: Église Saint-Jacques (Grenoble)

7. 2019. február: Cathédrale Saint-Alain (Lavaur)

8. 2019. március: Église Saint-Sulpice (Párizs)

9. 2019. árpilis 15: Notre-Dame (Párizs)

10. 2019. április 21: Notre-Dame-de-Grâce (Eyguières)

Teljes cikk

Maczkó Ú. Róbert

filozófus

Settenkedők

2019. április 26.

Címkék: EU, szuverenitás, Európai Egyesült Államok, nemzetállamok, EP választás

A történelemben ritka dolog az innováció. Mindennek, ami történik, van előképe valahol a múltban, egészen egyszerűen azért, mert minden hibát, bűnt elkövetett már az emberiség, amit csak el lehetett.

Ahogyan Edward Gibbon írja a „A római birodalom hanyatlásának és bukásának története” című munkájában, a történelem „... valójában alig több az emberi faj bűneinek, tébolyának és balszerencséjének lajstrománál.” Most azonban egy valódi, soha nem volt próbálkozásnak vagyunk tanúi, mi több, elszenvedői. Ez pedig nem más, mint kísérlet egy birodalom pusztán jogi-bürokratikus úton történő létrehozása.

Birodalmak eleddig kizárólag erőszakos úton jöttek létre. Egy ország megerősödvén más országokat, népeket hajtott uralma alá, rájuk erőltetve jogrendjét és – ami a fő – adóit is. Nyilván nem volt mindig szükség háborúra ehhez. Az ijedősebbeknek elégséges volt a fenyegetés, vagy a zsarolás is. A recept készen áll, a történelem gondoskodott róla. Machiavelli – akit főként azok szoktak fennhangon szidni, akik a legtöbbet tanulták tőle – tipizálja és le is írja a lehetséges recepteket, teheti hiszen, mint írja: „...mert az emberiség többnyire már kitaposott úton halad, s cselekedeteit az utánzás vágya vezérli, bár úgysem lehet teljesen a mások példáját követni, sem a virtust, melyet szem előtt tartasz, mindenben utolérni; az óvatos ember mindig a nagy emberek járta utat követi...

Az Európai Egyesült Államok hívei most letérni látszanak a kitaposott útról és bár a cél – egy birodalom létrehozása az uralkodók érdekeinek minél korlátlanabb és szélesebb körű érvényesítése végett – ismert, a módszer új. Alapját pedig az képezi, hogy Európa népei, engedelmeskedve a liberális politikai divatnak, elfogadtak mindenféle szerződéseket, melyek elvont, homályos ún. „emberi jogokra” vonatkoztak. A pontos tartalom nélküli fogalmaknak pedig megvan az az áldott tulajdonsága, hogy mindenki másképpen magyarázhatja őket, tetszése, vagy érdekei szerint. Éppen ezért, miután már elfogadták őket, igény támadt egységes értelmezés iránt. Erre a feladatra aztán azonnal jelentkezett is a jogászi kaszt. Az európai birodalom építésének alapköve az Európai Bíróság joghatóságának elismerése volt.

Teljes cikk

Macronnak mindent szabad?

2019. április 25.

Címkék: Franciaország, balliberális értelmiség, mainstream média, Macron, ENA

Lánczi Tamás

politológus

Emmanuel Macron bezáratja a francia elit oktatási intézményét, a Strasbourgban székelő Nemzeti Közigazgatási Iskolát (ENA).

A hír egy héttel ezelőtt látott napvilágot a nemzetközi sajtóban, de a francia elnök kiszivárgott terve nem kavart különösebben nagy port. A Macron elképzelésével foglalkozó cikkek objektív hangnemben közölték a patinás francia iskola bezárásáról szóló értesülést, majd – fenntartva a mértéktartó álláspontot – azt elemezték, hogy Macron vajon a populisták felé akart-e gesztust gyakorolni az ötlettel, vagy valamilyen más grandiózus terv része az intézkedés.

Mintha senkit sem zavarna a tény, hogy a francia elnök, a végrehajtó hatalom feje, önhatalmúlag úgy döntött, hogy itt az ideje felszámolni egy 1945-ben alapított, magas presztízsű, nemzetközileg elismert és nagyrabecsült oktatási intézményt. Az elmúlt több mint hetven évben az ENA-ból került ki a francia elit színe-java: többek között d’Estaing, Chirac és Hollande elnökök is itt végeztek.

Nem indult nemzetközi petíció az iskola megmentésére, nem jelentek meg az „I stand with ENA” hashtagek és Manfred Weber sem jelentkezett be az ENA megmentésére. Pedig, ellentétben a CEU-val, amelyet senki sem akart bezárni, egyszerűen csak a minden más Magyarországon működő egyetemre is kötelező akkreditációs feltételeknek kellett volna megfelelnie, az ENA esetében felszámolásról van szó, egy nyílt politikai döntés alapján.

Teljes cikk

Galló Béla

politológus

Gyurcsány forever

2019. április 24.

Címkék: Gyurcsány Ferenc, DK, kampány, Dobrev Klára, balliberális ellenzék, EP választás

A politikatörténet nem ismeri a hatékony kollektív vezetés gyakorlatát, sőt a triumvirátusok, a direktóriumok, avagy a kettős hatalom intézményei is kérészéletűek.

Sztálin (akinek kultusza újra fennen ragyog Oroszországban) jól tudta ezt. Lenin üresen maradt székébe éppen ezért ő maga ült bele, lépésről lépésre szorítva ki pozícióikból (és az életből is) műveltebb, ideológiailag képzettebb, de a politika eme egyszerű igazságát többnyire mellőző elvtársait.

Octavianus sem közösködött sokáig Lepidussal és Antoniussal, kifizetődőbbnek látta, ha leszámolván velük, Augustus császárt farag magából.

A francia direktóriumot Bonaparte tábornok az 1799. brumaire 18-án végrehajtott államcsínnyel ténylegesen (ha formálisan nem is) megszüntette, hogy később majd saját kezűleg tegye a koronát Napóleon, azaz saját fejére.

Végül nem igazán életképes a kettős hatalom sem; ennek még a szolidabb, familiáris változata is sok galibát okozhat, lásd erről többek közt a szívünkhöz közeli Árpád-ház történetét.

Nota bene, a hatalomban nincsenek tartós társbérletek.

A mai magyar ellenzék mégis mintha hinne benne.

Teljes cikk